3D Érzékelés és Mobilrobotika Kutatócsoport

kép a laborról

Üdvözöljük honlapunkon

Kutatócsoportunk 1998-ban jött létre Dr. Vajta László vezetésével, akkoriban elsősorban mobil és mikrorobotikai kutatások céljából Mobil és Mikrorobotika Kutatócsoport néven. Kutatásaink során egyre nagyobb hangsúlyt kapott a képfeldolgozás és a vizualizáció kérdésköre, amelyet csoportunk folyamatos bővülése is elősegített. 2006-ban a csoport neve 3D érzékelés és Mobilrobotika kutatócsoport lett, amelyet egyéb átszervezések is indokoltak. Jelenleg elsősorban háromdimenziós képfeldolgozással illetve megjelenítéssel, és nem utolsósorban a mobilrobotika kérdéskörével foglalkozunk.

Csoportunkban jelenleg négy oktató, három kutatómérnök, négy doktorandusz és mintegy 20 mester- és alapképzésbeli hallgató végez oktatói, kutatói és fejlesztői munkát.

Az elmúlt évek folyamán számos akadémiai és ipari partnerrel kerültünk kapcsolatba, amit rendkívül fontosnak tartunk. Fontosabb partnereink:

illetve az ipari szektorból:

A további adatokért kattintson a megfelelő hivatkozásokra. Egyes információkhoz csak megfelelő jogosultságokkal lehet hozzáférni. További jó böngészést kívánunk.

A 3D&MR csapat